„Közel 150 milliárd forintnyi támogatást veszíthetünk el az EU-tól, ha a kormány nem teszi rendbe a költségvetést. Ez háromszor akkora összeg, mint amennyit vártunk. Ez mekkora érvágást jelent?
Figyelembe véve a támogatások hasznosulási arányát és a szankció valós beváltásának esélyeit, nem gondolom, hogy ez gazdasági értelemben valós fenyegetést jelent, hogy hétköznapi, illetve politikai értelemben érzékelhető hátrányai lesznek. A 144 milliárdos kiesés persze nagyon fájna, sok hasznos dolgot lehetne csinálni a pénzzel, de az eddigi gazdaságpolitika káraihoz képest a dolognak további súlyos politikai vagy makrogazdasági hatásai akkor sem lennének, ha a pénzt végül tényleg zárolnák. Egy tartós forintgyengülés vagy több százalékos kamatfelár-emelkedés ennél lényegesen nagyobb károkat okoz általában a makropályában. Ez inkább egy kommunikációs vereség, ami politikailag nagyon is fájhat, hiszen megkaphatja a kabinet, hogy a hibái miatt még ezt a pénzt is elveszítheti az ország. (...)
Igaza van Varga Mihálynak, aki példastatuálásról beszélt? Sose büntettek így senkit még.
Viszont ne felejtsük el, hogy olyan konfliktusokra és háborús hangulatra sem láttunk még soha példát, amit a kormány Brüsszellel kialakított az utóbbi másfél évben – igen, ez is biztosan szerepel az okok között. De olyan hosszú deficiteljárásra sincs példa, mint a mi esetünkben. És a hiánycél ugyan formailag teljesült tavaly, de csak a nyugdíjpénzek államosítása miatt, amire viszont Brüsszel azt mondta, hogy trükknek tekinti, hiszen egyszeri, nem fenntartható bevételről van szó.
És ez nem azt jelenti, hogy ránk jár a rúd. Csak simán azt, hogy mi tényleg rossz költségvetési múlttal rendelkezünk, beleértve az elmúlt két évet is, amikor csak látszatintézkedésekkel javult a költségvetési pálya, de valójában jelentősen romlott. Bár a piac most jobban hisz a hiány teljesülésében, mint Brüsszel, naivitás volt azt gondolni, hogy a nyugdíjpénzek államosításával formálisan elért tavalyi hiánycélt bárki beveszi. Számítani kellett volna rá, hogy az unió átlát a szitán, előre láthattuk volna, hogy ha lesz valamilyen szankció, akkor az velünk szemben lesz. (...)